Farkas

Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: ragadozók (Carnivora); család: kutyafélék (Canidae).

Leírás: Testhossza 100-160 cm, farka 30-50 cm hosszú. Marmagassága 50-100 cm, testtömege 15-80 kg. Aki figyelmesen áttanulmányozza ezeket a számadatokat, az azt tapasztalja, hogy az állat méretei igán tág határok között mozognak. Ennek az az oka, hogy az egyes kifejlett egyedek között is igen nagy lehet az eltérés, attól függően, hogy az állatok pontosan mely területeket lakják, milyen ivarúak, mennyire idősek és fejlettek, mennyire dominánsak, stb. Az állatok színe is nagyon különböző lehet, mert bár a szürkétől a barnáig terjedő szín a leggyakoribb. Egyes vidékeken a farkasok inkább feketék, a sarkvidéki területeken pedig inkább fehérek.

Elterjedés, élőhely: A farkas elterjedési területe egykor igen hatalmas volt. A Brit-szigetektől kezdve az európai kontinensen, illetve Ázsián át Japánig, sőt Észak-Amerikában Alaszkától egészen Mexikóig. Mára a farkas egyes országokból teljesen eltűnt, s szinte mindenhol megritkult az állománya. Farkasok még ma is élnek Eurázsiában és Észak-Amerikában, de amíg egykor ezen a vidéken elterjedési területük egyetlen hatalmas, összefüggő terület volt, addig mára egymástól elkülönült apró, szigetszerű foltokká zsugorodott. Magyarországon hivatalosan kihalt fajnak tekintik, de időről időre néhány állat átlépi az államhatárt, s eljut hazánkba is.

Életmód, táplálkozás: Amint az közismert, a farkasok falkában élnek. Ezek a falkák általában 5-8 egyedből állnak, előfordulnak azonban ennél jóval nagyobb egyedszámú falkák is. A falkán belül szigorú, hierarchikus rendszer uralkodik. Az egyedeknek a rangsorban elfoglalt helyük határozza meg, hogy a zsákmányból mennyit fogyaszthatnak el, illetve a hímek a rangsor alapján párosodnak a szukákkal. Ragadozó állatok, étlapjukon a kisemlősöktől kezdve a nagyobb patásokig sokféle zsákmányállat szerepel. Egy-egy farkasfalka akár még egy jávorszarvast is képes elejteni.

Szaporodás, egyedfejlődés: A farkas vemhességi ideje 61-63 nap. Mivel a Kárpát-medencében élő farkasoknál a párzási időszak decembertől márciusig tart, az utódok általában március-május táján jönnek a világra. A kölykök száma egy alomban általában 4-8. A nőstény 7-9 hétig szoptatja a kölyköket, amelyek aztán 1-3 éves korukban válnak ivaréretté.

Érdekességek: A farkasról az emberek többségében meglehetősen téves elképzelés alakult ki. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen az embergyerek legfogékonyabb életszakaszában csupa olyan mesét hall, amelyben a farkas a rosszat jelképezi. Emiatt ezt a jobb sorsra érdemes állatot általában veszedelmes fenevadként tartják számon. Természetesen volt már példa arra, hogy farkasok embereket támadtak meg, súlyos, nem egyszer halálos sérülést okozva, de igazából nem ez a jellemző. Egy átlagos farkas, ha csak teheti, inkább kitér az ember útjából. Egyébként pedig teljesen bizonyos, hogy az ember több farkas halálát okozta, mint fordítva.

A Budapesti Állatkertben látható példányok a sarki alfajhoz (Canis lupus occidentalis) tartoznak. Világos színű bundájuk miatt fehér farkasoknak is nevezik őket. Állatkerti kifutójukat a közelmúltban építették át oly módon, hogy a farkasok rendelkezésére álló terület több mint kétszeresére növekedett.

A FARKAS

Barát vagy ellenség?

Egyesek tisztelik, mások ki nem állhatják, kígyót-békát kiáltanak rá. Egyfelôl negatív mesehôs és emberevônek vélt szörnyeteg, másfelôl csak a fennmaradása érdekében zsákmányoló csúcsragadozó. Nem nehéz kitalálni: a farkasról, kutyáink feltételezett ôsérôl van szó!

Hol és mikor lett a farkasból kutya? Nem könnyû a kérdésre válaszolni. Vannak elméletek, feltételezések, ám megcáfolhatatlan adatokkal és tényekkel senki sem szolgálhat. Nem elképzelhetetlen, hogy hatalmas elterjedési területén különbözô idôpontokban indult meg a farkas (Canis lupus) domesztikációja. Az elsô kutyák kialakulása mintegy l2000–l5000 esztendôre tehetô, ám éppen mostanában kerültek elô igencsak elgondolkodtató, ennél jóval régebbi kutyamaradványok. Annyi azonban biztosnak tûnik, hogy megelôzve a juhot és a kecskét, a kutya a legrégebben vált háziállattá. ôsi társunk feltételezett háziasításáról oldalakat, sôt mi több, könyveket lehetne írni, ám mi most kanyarodjunk vissza az ôshöz: a farkashoz!

Farkas feketében

A farkas Eurázsia nagy részén, valamint Észak-Amerikában honos. Leginkább a háborítatlan területeket kedveli: a zárt erdôkben, ligetes-erdôs sztyeppéken és prériken, olykor félsivatagokban érzi otthon magát. Élôhelyein természetesen számos, különbözô színû és méretû alfaja alakult ki (a mesékben oly sokat emlegetett fekete farkas valójában nem túl gyakori). E változatos fizimiskájú fajjal még a rendszertanosok sem tudnak igazán mit kezdeni: egyesek úgy vélik, több tucat, míg mások szerint „mindössze” 16 alfaja él Földünkön. (Érdemes megemlíteni, hogy csak Észak-Amerikában l961-ben még 24 alfaját tartották nyilván!) Sajnos az elmúlt száz évben több, fôleg amerikai alfaját kiirtották.

Ma a legnagyobb testû farkasok az északi fehér farkasok, melyek Amerika és Ázsia északi régióiban, illetve néhány szigeten, közöttük Grönlandon fordulnak elô. Súlyuk nagy ritkán a hetven kilogrammot is meghaladja! A legkisebb farkas ugyanakkor a sakálnál alig nagyobb arab farkas, amely mintegy húsz kilogrammos súlyt ér el, s színe környezetének megfelelôen homokvörös. Szintén kis testû az indiai farkas, amely néhány állatkertben is látható. A hazánkban is elôforduló, jellegzetesen ordas színû európai farkas testsúlya valahol a kettô között van. Alfaján belül is igen változatos küllemû a timberfarkas: akár egy falkán belül is elôfordulnak különbözô színû – koromfekete, szürke és krémszínû – egyedek.

Csúcs egy ragadozó!

A farkas vérbeli ragadozó. Szinte mindent legyûr: megeszi a bölényt, jávorszarvast, vapitit, gímet, ôzet, muflont – egyszóval bármit, amit el tud ejteni. Ha a kényszer ráviszi, jó étvággyal bekebelez kisebb rágcsálókat, madarakat is. Sôt, olykor még növényeket is fogyaszt, különösen kedveli például a fekete áfonyát. Vadászati módszere igencsak sokféle. A rágcsálókat egyszerûen összeroppantja, a kisebb csülkösvadnak átharapja a torkát, a nagyobb állatot pedig – olykor váltott falkatársakkal – addig ûzi, amíg az „végkimerülve” meg nem áll; ekkor a falka ráront és leteperi.

Ordasunk még ezeken kívül is számos vadászati módszert ismer. Azért kellett így „megokosodnia” ôkelmének, mert élôhelyén sokkal kisebb a vadbôség, mint például Afrikában, ahol a hiénakutyák falkája kedvére válogathat a patások hatalmas csordáiból. Persze a farkasok sem szeretnek fölöslegesen futkosni, ezért ha tehetik, a könnyen utolérhetô, jobbára beteg, sérült, legyengült préda után erednek. Szelektáló szerepük már csak ezért is vitathatatlan.

Európában mégsem mindenütt örülnek a farkasok jelenlétének, féltik tôlük a vadállományt. Az ugyan kétségkívül igaz, hogy nem térnek át a vegetáriánus kosztra, s az is tagadhatatlan, hogy a túlszaporodott csülkösvadnak éppúgy nem tudnak ellenállni, mint ahogyan a legelôre kicsapott háziállatoknak sem. Ám a farkas sokkal különb, mint a híre: komoly veszélyt legfeljebb a tájidegen és az ôshonos növényzetet károsító muflonra nézve jelent. Ami pedig a birkanyájat illeti, annak védelmére már sok száz évvel ezelôtt feltalálták a komondort!

Felfalka

A farkasfalka alapja a családi közösség, ahol a vezérpár mellett (ôk szaporodnak) idôsebb testvérek, sôt, nagybácsik és nagynénik is foglalatoskodnak. A viszonylag kevés egyedbôl álló „családi vállalkozások” keményebb teleken, vagy ha élôhelyükön sok nagy testû, nehezen legyûrhetô állat él, össze is fognak. Ha jávorszarvas- vagy bölényvacsorát néznek ki, akkor a falka mérete meghaladhatja a húsz fôt is. Ugyanakkor nem csak falkában vadásznak: megesik, hogy a farkas magányosan egerészik.

A kölykök olykor már tíz hónaposan is kiválnak a falkából, ám többnyire csak kétévesen teszik meg ezt. Elôbb szüleik területén vadászgatnak, majd mind távolabbi területeket járnak be. E távollét után, immáron megedzôdve, önállósodva ismét visszatérnek az eredeti falkához, hogy kisebb testvéreiket segítsenek felnevelni. Késôbb persze ôk is szeretnének családot alapítani, ezért búcsút mondanak szülôfalkájuknak, és hosszú vándorútra kelnek. Olykor több ezer kilométert is megtesznek, árkon-bokron, hegyeken és aszfaltutakon át. Ha szerencséjük van, és nem állította meg ôket egy autó, puskagolyó vagy idegen falkatagok állkapcsa, akkor egy alkalmasnak ítélt területen párt keresnek maguknak, és családi falkát alapítanak.

A farkasok párosodási idôszaka a télvégi hónapokra esik, így az alig több, mint két hónapig tartó vemhességi idô után kora tavasszal látnak napvilágot a csöppségek, jobbára 5–6 apróság. Ettôl kezdve a szuka csak a gyermekeinek él. A kan és az idôsebb falkatagok vadásznak, ôk látják el táplálékkal a szukát és a gyorsan növô kölyköket.

Piroska, az ártó szellem

A régmúlt idôkben a farkast nem tartották ellenségnek. Nem hordtak össze róla tücsköt-bogarat, nem próbálták ázsióját porig rombolni. Olykor még istenként, szentként is tisztelték. A legenda szerint Dzsingisz kán, a nagy mongol hódító egy farkastól származik, s egyes észak-amerikai indián törzsek is az ordastól származtatják magukat. Romulust és Remust, Róma alapítóit a legenda szerint farkas nevelte fel, Görögországban pedig a férfiasság szimbólumaként emlegették: Aphroditét, a szépség és a szerelem istennôjét sokszor egy nagy farkas társaságában ábrázolták.

A sötét középkorban aztán megváltozott a kép. A farkas szinte jelképpé vált, de nem pozitív jelképpé: a gonoszság, félelmetesség, kegyetlenség szimbólumává. Megjelent a farkassá változó ember („Farkasember”) azóta is ismert figurája, s a rémtörténetek szájról szájra jártak. Az ordasok ellen szabályos irtóhadjáratokat rendeztek; Angliából ki is pusztították az ott élô alfajt.

A legtöbbet azonban talán a gyermekmesék ártottak a farkasoknak: szinte valamennyiben ártó, vérengzô fenevadként mutatják be ôket. A kisgyermekek a legfogékonyabb korukban hallják ezeket a történetek, s az rögzül bennük, hogy a farkas félelmetes, irtandó féreg. Ha közvetve is, de a Piroska és a farkas címû klasszikus többet ártott szegény ordasunknak, mint ezernyi puska.

Jöttek, láttak – de nem gyôztek

Néhány esztendeje Gemencen megjelent néhány farkas. Sok ôzet kiirtottak, ezért a vadászok kilövési engedélyért folyamodtak a természetvédelmi hatóságokhoz. Nem kapták meg. A farkasok még garázdálkodtak egy ideig, aztán egyik napról a másikra eltûntek...

Ma Magyarországon nagyon kevés farkas él. Igazából azt sem tudjuk, mennyi. Az Északi-középhegységben talán kialakult egy aprócska szaporodási közösségük, olykor pedig váltóvadként kerül át hozzánk néhány egyed, fôleg Romániában és Szlovákiából. A vadászok félnek a farkasok visszatérésétôl, teljesen érthetôen féltik tôlük a vadállományt. Ám a környezô országokban is jól megfér egymással a farkas és a vad. Magyarországon évente még mindig hatvanezer(!) szerencsétlen kóbor kutyát lônek le vadászaink. Sajnos, ha nem is önszántukból, de ôk is az erdôkben vadásznak.

Mivel a farkas nem tûri meg területén „elkorcsosult leszármazottait”, egy kisebb falka sok-sok elvadult kóbor kutya területét veszi át. Tehát a vadállomány minden bizonnyal nem csökken a farkas jelenlétével, csak éppen a kutya helyett a farkas zsákmányol. Érdemes a farkast békén hagyni, s nem csak azért, mert természetvédelem alatt áll. Aki már hallott éjszakai farkasüvöltést, aki már nézett a farkas szemébe, figyelte – akár csak állatkertben is – a falka viselkedését, az egyetért velem…